Eleonora Carisi x Alberta Ferretti2016.09.04. 12:44, Fanni
Eleonora Carisi is ott volt szeptember 1-jén, csütörtök késő délután a 'The Light Between Oceans' premierjén a 73. Velencei Filmfesztivál második napján, amit a Sala Grande-ban rendeztek meg.
A 31éves divatblogger egy nagyon vidám, fiatalos, de mégis elegáns és nőies szettben káprázott a vörös szőnyegen. Eleonora most egy pasztell sárga, pánt nélküli, fodros custom made Alberta Ferretti tüllestélyit viselt, amit egy hosszú uszállyal egészítettek még ki, illetve egy kontrasztot alkotó, bordó szatén övvel. A blogger már a nyitó premieren is elkápráztatott és szerencsére most sem okozott csalódást, hiszen egyszerűen lehengerlően nézett ki. A ruha színét egyszerűen imádtam, hiszen vidám és kissé feltűnő volt, de ami a legfontosabb a bőr- és a hajszínével is remekül mutatott. A szabása is tökéletes volt, hiszen remekül kiemelte a hibátlan alakját, főleg a derekára és a csípőjére került nagyobb hangsúly, a fodrok pedig egyszerűen bájosak és játékosak voltak, amitől sokkal fiatalosabb és feltűnőbb is lett az összhatás. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, illetve Buccellati ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Eleonora haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba viselt, ami igazából nem nagyon nyerte el a tetszésemet, mivel túl egyszerű és olyan semmilyen volt sajnos. A sminkje természetes és letisztult lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Eleonora Carisi x Ashi Studio Couture2016.09.01. 16:11, Fanni
Eleonora Carisi is ott volt tegnap este, vagyis augusztus 31-én a 73. Velencei Filmfesztivált megnyitó 'La La Land' premierjén, amit a Sala Grande-ban rendeztek meg.
A 31 éves olas divatblogger egy elképesztően gyönyörű, nagyon elegáns és nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol elbűvölően nézett ki. Eleonora egy fehér, mélyen dekoltált és nyitott hátú, bő szabású Ashi Studio Couture csipkével díszített fodros miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A ruhának a szabása és a kidolgozottsága lélegzetelállító volt, illetve feltűnő, pont ilyen darabokat várok, ha erről vagy éppen a többi nagy filmfesztiválról beszélünk, hiszen ezekre a helyekre couture darabok dukálnak. A ruha színe elegáns és kifinomult volt, de a csillogó részleteknek öszönhetően máris izgalmasabb lett az egésznek az összhatása. A szabása is hibátlan volt, a derekát és a lábait remekül kiemelte ez a darab, ezek mellett a mély dekoltázsnak köszönhetően még egy kis kacérságot is bele tudtak csempészni. Kiegészítőként egy pár fekete, kontrasztot alkotó Jimmy Choo magassarkú szandált, illetve Buccellati ékszereket választott.
Eleonora haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, beszárítva viselt, ami helyett szerintem egy lazább konty jobb választás lett volna ehhez a ruhához. A sminkje visszafogottra és természetesre sikerült; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|